| Hírek : Egymásnak ugrottak az edzők a londoni derbin |
Egymásnak ugrottak az edzők a londoni derbin
Tmarci 2006.11.06. 14:47
Alan Pardew, a West Ham menedzsere nyilvánosan is bocsánatot kért Arsene Wengertől, az Arsenal szakvezetőjétől.
A vasárnapi West Ham-Arsenal találkozó végén nemcsak a pályán volt feszült a légkör, hanem a kispadok mellett is, a Kalapácsosok 88. percben esett győztes gólját követően a két menedzser is összeakaszkodott a pálya szélén. Alan Pardew csak együttese gólját akarta megünnepelni, ez azonban nem tetszett Arsene Wengernek, aki néhány keresetlen szó kíséretében nekiugrott kollégájának. Némi lökdösődés után megnyugodtak a kedélyek, ám Arsene Wenger így sem fogadta Pardew meccs utáni kézfogását, sőt, a sajtótájékoztatón sem jelent meg, egyenese csapata busza felé vette az irányt.
- Bocsánatot kérek az Arsenaltól és Arsene Wengertől amiért túl lelkesen örültem a gólunknak, de nem tettem, és nem mondtam semmi olyasmit, amit megbántam volna. Nagy nyomás volt a vállamon, és mikor gólt lőttünk, kitört belőlem minden addigi feszültség, és nem tudtam uralkodni magamon. Semmi bántó nem volt a mozdulataimban, bocsánatot kérek, ha megbántottam valakit. Szerettem volna megkeresni Wengert, miután megnyugodtak a kedélyek, de nem tudtam vele beszélni, remélem lesz alkalmunk az eset tisztázására – nyilatkozta az eset után Pardew.
A lökdösődét videofelvételek is rögzítették, az angol szövetség már el is kezdte vizsgálni a balhét, és várhatóan mindkét menedzsert megbünteti sportszerűtlen viselkedése miatt.
| |